misszió

címkével ellátott tartalmak

Bízni, futni, járni, ellankadni, megújulni

Azt hiszem, máris tudja kedves olvasóm, melyik igeversből vettem a fenti szavakat: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok,futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 40,30...

IBCM6 - Róma (2. rész)

IBCM6 – egy igazán különleges élmény Számomra valóban különleges megtapasztalás volt a részvétel Rómában az IBCM6-on, a Testvér Gyülekezetek missziós világtalálkozóján. A 105 különböző nemzetből érkező 750 résztvevő jó létszámnak számít a 6. alkalommal megrendezésre kerülő missziós konferencián. A...

IBCM6 - Róma

Idén ismét megrendezésre került az IBCM (International Brethren Conference on Mission), vagyis a Keresztyén Testvér Gyülekezetek négyévente összehívott missziós konferenciája. Olasz testvéreink voltak a házigazdák, akik e mostani 6. találkozót 2015. június 22-26. között, a Róma melletti Pomeziába...

Hatezer törzslakó egy testvérgyülekezeti istentiszteleten

Az M.A. Joy indiai testvérünktől 2014 márciusban érkezett levelet Huba István Attila fordításában adjuk közre.2014. február 14-16-ig M. A. Jos testvéremmel Isten kegyelméből Indiában az Andra Pradeshbeli Srikakulamban szolgálhattunk. Az Akkannaguda faluban lévő Soura Törzs hívőinek táborában...

Képzelt riport Muhary Zalánnal

Talán a kedves Olvasó nem is ismeri Muhary Zalánt. Nem csoda, mert ő nem egy ismert személy a környezetéből, se nem híresség a médiából – ő egy kortárs író a mai magyar társadalomban. Mivel már olvastam regényét, az Egy tucat esztendőt, megpróbálkozom bemutatni a szerzőt az alábbi néhány sorban. S...

Legyetek nyitottak!

Most épp a CEF (Magyarországon VISZ) európai központjában, Svájcban, Kilchzimmerben találkozhattam Czesław Bassarával, aki jelenleg a misszió utazó tanítója. Európa 14 országából 24 CEF/VISZ munkatárssal együtt készülünk a nyárra tervezett 3 hónapos Vezetőképző Tanfolyamokra. Czesław Jeremiás...

Neki növekednie kell, nekem kisebbé lennem

Idén 17. alkalommal került megrendezésre októberben a Miskolci Ifjúsági Konferencia, közel 130 résztvevővel. A hétvége témája a János evangéliuma 3,30 alapján a következő volt: „Neki növekednie kell, nekem kisebbé lennem”. Isten üzenetét Roger Brind testvérünk adta át, aki Wales-ből, Cardiff...

Köszöntést hozok: Skóciából

Az Úrtól kapott ajándékként családunk Skóciában tölthetett egy hetet ezen a nyáron barátaink meghívására. A táj megkapó szépsége és a helyi nevezetességek említése önmagában is hálára adnak okot, de még inkább Istenünk gondviselése és a testvéri szeretet, amit folyamatosan megtapasztalhattunk. Az...

ELF 2013 - Wisla

Idén az ELF (European Leadership Forum, vagyis az európai keresztyén vezetők találkozója) Egerből a lengyelországi Wislába költözött. Az európai misszióért elkötelezett szervezők itt találták meg azt az alkalmas konferenciaközpontot, ahol 43 országból 750 evangéliumi szolgatárs találkozhatott,...

Köszöntést hozok: Zambiából

Isten különös kegyelméből 2011. decemberében a Testvér Gyülekezetek által működtetett afrikai kórházak egyikébe látogathattam el. Erről részletesen beszámoltam már helyi gyülekezetünkben és más fórumokon. Terjedelme és a képek nagysága, az információk sokasága miatt itt ez gyakorlatilag lehetetlen...

Oldalak

Feliratkozás misszió csatornájára