1. Az Úr Jézus a pusztában

„Akkor elvitte Jézust a Szellem a pusztába, hogy megkísértse az ördög” (Mt 4,1). Miért a Szent Szellemnek kellett Jézust belevinnie egy ilyen harcba? A kísértés azért volt szükséges, hogy bemutassa erkölcsi felkészültségét az Atya által rábízott munka elvégezésére, amiért a világra jött. A „kísértés” szónak a görög nyelvben két jelentése is van: „megpróbálni vagy bizonyítani” (2Kor 13,5; Zsid 11,17); „gonoszra csábítani”. Az Úr Jézusnál az utóbbiról szó sem lehetett.

Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. A Szentírásban a negyvenes szám gyakran a kipróbálásra utal. A kísértő ezt a lehetőséget akarta kihasználni. Így szólt Jézushoz: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré” (Mt 4,3). Emberileg szólva jogos lett volna, hogy Jézus végre egyen. De ez a kijelentés: „Ha Isten Fia vagy”, elsősorban nem kétséget foglal magába, hiszen a kísértő tudta, hogy Ő kicsoda, hanem ezt is jelenti: „Mivel Te vagy az Isten Fia…” Ezt az ördög is tudta az Úr Jézusról, hiszen az Atya kijelentette: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Mt 3,17). Az ellenség azt akarta elérni, hogy Jézus gyakorolja isteni hatalmát éhsége csillapítására, és ha ezt megteszi, engedetlen lett volna Istennel szemben. János apostol ezt a test kívánságának nevezi: „Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, … nem az Atyától, hanem a világtól van” (1Jn 2,16).

A mi kísértésünk is abban van, hogy természetes vágyaink szerint élünk, a kényelmes utat választjuk Isten igazságának keresése helyett. Az ördög ezt mondja: „Végül is élned kell, igaz?” A Sátán stratégiája mindig ugyanaz. Vágyat ébreszt: „…csábítja a szemet…” Kételkedést ébreszt: „Csakugyan azt mondta Isten…?” Megtéveszt: „Dehogy haltok meg!” Engedetlenné tesz: „…szakított a gyümölcséből…” (1Móz 3,1-6). A kísértésben szeretünk a körülményekre hivatkozni, holott a hiba bennünk van. A kísértő ismeri a gyenge pontjainkat. Tudja, miben tud elbuktatni, tőrbe csalni. Ismernem kellene, mikor és hogyan érhet kísértés. Számolnom kell testi és lelki állapotommal: fáradtság, magány, tétlenség: „Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz” (Péld 4,26). Lehet győzni a kísértés felett? Igen! „Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek…” (Jak 4,7). „Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben” (Ef 6,11).

Az Úr Jézus Isten Igéjével válaszolt a kísértésre: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4).

2. Jézus emberközelben

Az Úr a megdicsőülés hegyéről jött le, amikor egy embertömeggel találkozott. A sokaságból valaki szólt hozzá, akinek a fiában egy néma szellem (démon) volt, amely kínozta. Az apa azt mondta Jézusnak, hogy a tanítványai nem tudták kiűzni, de: „ha valamit lehet tenned, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” (Mk 9,22-23) A kérdésben tulajdonképpen az hangzott el, hogy Jézus tud-e valamit tenni, van-e hatalma rá? Az Úr így válaszolt az apának: „Ha lehet valamit tennem? – Minden lehetséges annak, aki hisz” (Mk 9,22-23). Tehát nem az a kérdés, hogy képes-e meggyógyítani a fiút, hanem az, hogy az apa képes-e hinni. Jézus itt is Isten Fia volt, akinek minden hatalom megadatott.

Egy másik alkalommal Jézus kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a Galileai-tenger túlsó partjára. Közben nagy vihar támadt, és veszélyben volt az életük. Hajnaltájban hozzájuk ment az Úr a tengeren járva. A tanítványok megrémültek, mert azt hitték, kísértetet látnak. De Jézus megszólalt: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Péter ekkor így szólt: „Uram, ha Te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen” (Mt 14,28). Könnyen félreérthetjük Péter szavait, mintha kételkedne, hogy ki az, aki a vízen jár. De itt inkább a bizalmat láthatjuk Péter kérésében. Mire Jézus így szólt: „Jöjj!” Amikor Péter a tekintetét levette az Úrról, a hullámokra nézett, és süllyedni kezdett, majd felkiáltott: „Uram, ments meg!” Az Úr megmentette, és ezt mondta: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Amikor az Úr beszállt a hajóba, a tanítványok leborultak előtte, és így szóltak: „Valóban Isten Fia vagy!” (Mt 4,22-33)

Életünk hullámai magasra csaphatnak, de a legnagyobb viharban is ott ragyog felettünk Isten Fiának arca. A kérdés, felismerem-e. Vagy azt kiáltom: „Uram, ha Te vagy, miért éppen engem érnek a bajok?” Pedig tudom: „Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod” (Zsolt 139,5).

3. Jézus a kereszten

Az Úr Jézus elindult, hogy befejezze földi küldetését, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a Te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen Téged.” „Én megdicsőítettelek, … elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál…” (Jn 17,1.4). A vád az volt Jézus ellen, hogy Isten Fiának tartja magát. Az ítélet kereszthalál. A katonák elvitték, megverték, és a tömeggel együtt kigúnyolták, arcul ütötték, leköpték… A főpapok és írástudók is csatlakoztak a gúnyolódókhoz. De Jézus megbocsátott azoknak, akik megfeszítették, és a halála előtt még a családjára is volt gondja: „Asszony, íme, a te fiad!” (Jn 19,26)

A vele együtt megfeszített két gonosztevő közül az egyik ezt mondta neki: „Nem Te vagy a Krisztus? (Ha Isten Fia vagy…) Mentsd meg magadat és minket is!” (Lk 23,39-43) A másik lator viszont kegyelemért kiáltott, amelyet meg is kapott. Ezután sötétség vette őket körül, mert ez a sötétség órája volt. Jézus felkiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mt 27,46) És elhangzott a végső szó: „Elvégeztetett!” (Jn19,30) A templom kárpitja felülről lefelé kettéhasadt, és rengett a föld. A százados és akik vele őrizték Jézust, megrémültek és így kiáltottak: „Bizony, Isten Fia volt ez!” (Mt 27,54)

Jézus már a tanítványainak megmondta, hogy sokat kell szenvednie. Szenvedett a pusztában, a Gecsemáné-kertben, szenvedett a verésektől, szenvedett a kereszten: „…betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta” (Ézs 53,4). „Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket…” (1Pt,3,18). Mivel az Úr Jézus Krisztus szenvedett értünk, és példát hagyott ránk, tudunk-e mi is szenvedni érte? Pál és Szilász kalodába zárva börtönben voltak, mégis tudtak imádkozni, és énekkel magasztalták Istent.

Hogy életünk sugárzóvá váljon, ahhoz szükségesek a szenvedések. De hogy ezeket ne csak elviseljük, hanem hasznosak is legyenek, szükséges, hogy az Úr Jézus Krisztussal igazi közösségben éljünk napról napra. „Mert… a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk” (Róm 8,18). „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk” (2Kor 4,17).

 
A cikk megjelent a Vetés és Aratás folyóirat 2016/1. számában - 54. évf. 1. sz. 8-9. o.